Némóka keretben.
Fontosabb a hópihém. Na, Petra ezt nézd meg! Hidd el ugyanabból a könyvből dolgozunk!
Fel nem adtam, dolgozom tovább a horgolás ügyön.
Megvettem mind a négy bibliát, a horgolást, kötést, hímzést, foltvarrást.
Mindegyik nagyon jó, kivéve a kötést. Pl. még mindig nem tudom, hogyan lehet mintát kötni egy pulcsiba. Mondjuk norvégot.
Esténként viszont hímezgetek. Főképp a HAEDeket, de valamitől most nagyon lassan halad. Kedvemet ugyan nem szegte, de mostanság nem látványos, lehet túl sok a színcsere. De majd mutatom a SALba.
Most foltvarráshoz keresek alapanyagot, de nem igazán találok szép anyagokat. Külföldiül pedig továbbra sem értek. Ha találok valahol, megírom. Úgyis elhatároztam, hogy hetente legalább egyszer írok ide.
3 megjegyzés:
Szia!
Na mizujs? Megint ugyanarra gondoltunk? Nézd meg a blogomat, mit keresgélek én mostanában. Régen írtál!
Abszolút egyet értünk Kötés Bibliája ügyben, a többi nagyon jó(a foltvarrósat még nem láttam ugyan) de a kötősből sok mindent kispóroltak, olyan összecsapottnak tűnik, inkább csak mintagyűjtemény, de ahhoz sem teljes, kicsit csalódott is vagyok, de most már mindegy, elsőre meg jónak tűnt, ahogy belelapoztam.
Nem tudom hol laksz, de Budapesten a ROKA nevű céget tudom ajánlani a Fáy utcában(XIII.ker.)illetve a Szt.István krt.-on van egy régi Röltex szerűség ott is voltak régen vásznak erre a célra.Aztán passz, mert már jó ideje nem voltam beszerző körúton és azóta be is zártak jó néhányat. Esetleg huligánlányt lenne érdemes megkérdezni, csak 1 5let. Jó munkát a horgoláshoz, varráshoz! Majd muti a végeredményeket!:)
Szia!
Szupi lett a némós kép.
Szerintem se add fel a horgolást, én úgy látom, hogy a mintaleírásba keveredtél csak bele. Egyébként én is visszabontottam egy csomószor mert elnéztem a mintát, vagy elszámoltam. Eddigi tapasztalatom (ami szinte=a 0-val), hogy nagyon nagyon oda kell figyelni a mintaleírásra. Legalábbis jól végig kell gondolni. :)
A Kötés bibliája ügyében egyetértek veletek, tényleg van benne jópár olyan jelölés, amit egyszerűen nem írnak le, hogyan is kell csinálni. :(
Nagyon tündi-bündi a kislányod abban a pulcsiban! Cukorfalat! :)
Megjegyzés küldése